Hetek óta szinte minden vezető hír a koronavírusról szól. Megrázó és mindenki életét alapvetően megváltoztató döntések születnek. Karantén, iskola bezárás, olyan intézkedések, amelyeket legtöbbünk csak könyvekből vagy filmekből ismer. Hasonló intézkedések azonban nem újkeletűek. Nem volt ez másként 1831-ben sem, amikor Magyarországon kolerajárvány pusztított. A következőkben e járványt Vay Miklós intézkedésein keresztül mutatom be, elsősorban Borsod vármegyére fókuszálva. Vayt 1831. januárjában, 29 éves korában nevezték ki e megye élére ( főispáni helytartónak), és első nagyobb megmérettetésének e világjárvány elleni küzdelmet tekinthetjük.

A kolera

A járványtani irodalom az ázsiai kolerát az emberről emberre terjedő betegségek között, mint a gyomor-bélrendszeren keresztül támadó fertőző betegséget rendszerezi, amelyet a vibrio cholerae nevű baktérium okoz.  A betegség folyók, kereskedelmi és zarándokútvonalak mentén, háborúban a hadsereg mozgásirányában terjed. Szabályozásuk előtt hírhedtek voltak a mekkai zarándoklatok, amelyek gyakran kiindulópontjai voltak a kolerajárványnak. Minél több a beteg, annál nagyobb a lehetőség kontakt úton létrejövő esetek keletkezésére is. Terjedése orális úton történik, leggyakoribb átvivő a víz, a szennyezett kéz, illetve a különböző élelmiszerek (különösen a nyersen fogyasztott tengeri eredetű ételek, saláták…). Ugyanakkor a gyomorsav igen hatásosan pusztítja, ha azonban elkerüli a gyomornedv hatását, a bél lúgos közegében elszaporodik.

A lappangási idő néhány órától legfeljebb három napig tart. A kifejlődött kolera klinikai képe gyors és igen súlyos lefolyást mutat. Jellemző tünetei a csillapíthatatlan hasmenés, rizslé- szerű székletürítés, nagyfokú hányás. A nagymértékű só- és folyadékvesztés következtében a vér besűrűsödik, a vérnyomás leesik, ami által a szervek oxigén ellátottsága is csökken. Ájulás, a test lehűlése és a szervezet vízháztartásának felborulásával órák alatt bekövetkezhet a bőr kék, illetve lila elszíneződése, a végtagok izomzatában fájdalmas görcsös állapot és a halál.

A kolera áldozata (Wellcome Library, London. Wellcome Images images@wellcome.ac.uk)

A kolera a világban és Magyarországon

A kolera a 19. század elejéig Európában ismeretlen betegségnek számított. A betegség 1817 körül lépett ki kelet-indiai „szülőföldjéről”, s a következő száz évben több hullámban végigsöpört a világ nagy részén.  A 19. században öt alkalommal pusztított igen erőteljesen Magyarország területén: 1831–32-ben, 1848–49-ben, 1854–55-ben, 1866-ban és 1872–73-ban. 

A kolerajárvány elleni védőintézkedések

A kór 1830 nyarán elérte Oroszország európai részeit és a lengyel felkeléssel kapcsolatos csapatmozgások következtében az év végére átterjedt a Habsburg Birodalom területére, Galíciára is, majd innen 1831 nyarán Magyarországra.

Magyarországon a kolera elleni védekezést a Helytartótanács, a Királyi Kamara és a Főhadseregparancsnokság kiküldötteiből alakított vegyes közigazgatási-kamarai-katonai bizottság irányította. A Helytartótanács kezdeti lépéseit a kapkodás és a tanácstalanság fémjelezte: bezáratták az iskolákat, megtiltották a vásárokat. A védekezés alapja a 18. században kidolgozott járványügyi védelem volt, amely a pestisjárványok során szerzett tapasztalatokon alapult, és főként a vesztegzárra és a lehető legteljesebb elzárkózásra épült (a koleragyanús hely felől repülő madarakat is lelőtték).

Veszeglőintézet rajza

A határok teljes lezárása, a kereskedelem megbénításán keresztül a lakosok megélhetését is veszélyeztette volna, ezért kezdetben csak az északi határt zárták le és a fontosabb átkelőkhöz az imént említett veszteglőintézetek felállítását írták elő. E helyeken a járványügyi szempontból gyanús emberek állataikkal és portékáikkal a veszélyhez mérten megállapított veszteglési időt töltötték le. (Ha az utas fertőzött területen járt 20 napot, egyébként 10 napot.) Továbbá intézkedtek (járvány)kórházak felállításáról és halottas kamrák létesítéséről. A kordonokat engedély nélkül átlépők, a fertőtlenítést kikerülők és a betegséget eltitkolók büntetéséről is rendelkeztek.  Azonban e korlátozásokat túl korán feloldották és a betegség gyorsan elterjedt az országban.

Elsőként a Felső-Tisza vidéken észleltek megbetegedéseket. Ennek nyomán július első napjaiban egy újabb zárvonalat állítottak fel a Tisza melléki vidéken. E kordon munkálataival Lányi Imrét, Ung vármegye főispánját és báró Vay Miklóst, Borsod vármegye főispáni helytartóját, mint újonnan kinevezett királyi biztosokat bízták meg. Vay közvetlen hatásköre Erdély szélétől a Berettyó vize mentén Mezőtúron keresztül Szolnokig terjedt ki. Az érintett megyei apparátusokat külön figyelmeztették, hogy a királyi biztosok utasításait feltétel nélkül, azonnal hajtsák végre a járvány mielőbbi megszűntetése érdekében. A kolerajárványt azonban ez a teljes, északkeleti országrészt elzáró kordon sem volt képes megállítani, ezért a következő napokban újabb zárvonalak elrendelésére került sor.

 Kordonok

piros: július első napjaiban felállított főkordon Erdély határától a galíciai határ mentén fekvő Zboróig; sárga: előbbi kordon július 5-ei leágazása a Hatvan-Vác-Esztergom-Bars vonalon; kék: július 6-án elrendelt főkordon Árva vármegye galíciai határától Péterváradig; zöld: július 6-án elrendelt Maros-Baja főkordon; fehér: július 14-15-én az Ausztria és Magyarország közötti vámvonal mentén felállított főkordon

Királyi biztosok

A kolera megfékezése céljából az országot – Pestet és Budát leszámítva - húsz körzetre osztották fel, minden körzet élére tejhatalmú királyi biztost állítva, aki a helyszínen tartózkodva hajtotta végre a központi rendelkezéseket és küldte jelentéseit (táblázatos formában) a vegyes bizottságnak.  Egyfajta közvetítő szerepet látva el a központi szervek és a megyék között. A királyi biztosok a hatáskörükbe tartozó megyék valamelyikében meghatározó tisztséget töltöttek be. Általában főispánok, főispáni helyettesek voltak, így az adott, helyi viszonyokat is − elvileg − jobban ismerték. Vay Miklós kinevezésében − Reviczky Ádám kancellár, Borsod vármegye főispánjának támogatása mellett − is ez lehetett a döntő ok. (Vay felügyelete alá tartozott Borsod vármegyén kívül Heves és Gömör vármegye is.) A kinevezett biztosoknak, így Vay Miklósnak is elsődleges feladatai közé tartozott a járvány terjedésének megakadályozása, illetve elfojtása. Mindemellett az elzárások miatti összeütközések elhárítása és a lakosság sóval és más élelmiszerrel való ellátásának biztosítása.

Barabás Miklós: Vay Miklós portré

Kolerajárvány Borsod vármegyében

Megyei szinten a járványügyben eljáró „csúcsszerv” a koleraügyi állandó választmány volt, amely a betegség megjelenését követően rendelkezett a Helytartótanács és a megyében illetékes királyi biztos utasításainak figyelembevételével a szükséges teendőket illetően. A járvány megszűntéig e bizottság gyakorlatilag teljhatalommal rendelkezett a megye egész területén, a kolerát érintő és ezekkel összhangban lévő döntések meghozatalában, mivel a közgyűléseket a kolerajárvány enyhüléséig betiltották. A bizottság elnöki székét Vay Miklós foglalta el.

Vay kormánybiztosi intézkedései széles kört érintettek: a vásárok ellenőrzésétől a szükséges élelmiszer és gyógyszerek beszerzéséig, a betegellátó intézmények működtetésétől a koldusügy rendezéséig. Mindemellett kezdettől aktívan részt vett a védekezés megszervezésében. Hatalmas munkabírásáról és e problémakörhöz való hozzáállásáról ékes bizonyíték egyrészt, hogy a fentebb ismertetett intézkedések pontos, az előírtaknak megfelelő végrehajtását személyesen is ellenőrizte. Másrészt, amikor országszerte a járványnak és a néplázongásnak már az első jeleire elmenekültek a legtekintélyesebb világi és egyházi főméltóságok, a leggazdagabb földbirtokosok, ő családjával együtt Miskolcra költözött, és az aktuális helyzetről legalább minden második nap jelentést kellett tenni neki. A városban és minden helység bírájának udvarán is e célból éjjel-nappal elegendő számú levélhordó lovas embert tartottak „készenlétben”.

Mindezen intézkedések ellenére a járványt nem tudták feltartóztatni. Miskolcon július közepére oly súlyos méreteket öltött, hogy a július 14-én tartott bizottsági ülésen az alispán egy olyan külön bizottság felállítását kezdeményezte, amely csak a városra koncentrálna amíg a királyi biztos nincs a megyében.

Vay kiterjedt levelezést folytatott a járvány megfékezése ügyében a közeli megyék tisztviselőivel, de ezen túl, szükségesnek látta a személyes találkozásokat is. Július 16-án például Miskolcon Heves, Gömör, Abaúj, Zemplén és Borsod vármegye ( Torna vármegye nem tudott eljönni) néhány képviselője tárgyalt az általuk célszerűnek vélt védekezési módokról. Vay ekkor is a megfelelő felszereltséggel ellátott veszteglőintézetek felállítását szorgalmazta. Hamarosan azonban bebizonyosodott, hogy az elzárásokra alapozott védelem − többek között a kordonok kijátszása miatt − nem elég hatékony. Ezt követően a védekezés módja is megváltozott. Az a hasznos gondolat jelent meg, hogy a lakások tisztaságáról való gondoskodás csökkentheti a kolera kockázatát. Ami végső soron igaz is. Elrendelték tehát az utcák, árkok és mocsarak tisztítása mellett a házak tisztán tartását, külön figyelve a szobák szellőztetésére. (Az ellenőrzések során azonban gyakran előfordult, hogy a tisztviselőket megverték, sőt egyes esetekben agyonverték őket.)

A lakosok nem ismerték a járványt, nem tudták hogyan terjed, ezért szinte mindenre gyanakodtak. Azt viszont viszonylag hamar felismerték, hogy a zsúfolt, szűk helységek a kolera „melegágyai”. Ezért a börtönök, tömlöcök adott állapotán is kénytelenek voltak változtatni, a rabok egy részének egy másik, ideiglenes helységbe való átszállításával. (Vay például az edelényi kastély alsó, üresen álló termeit javasolta e célra.) További lehetséges megoldásként merült fel a közmunka biztosítása számukra.

Vásártartás, kereskedelem

Járványügyi szempontból a vásárok szintén veszélyforrásnak számítottak, mivel ezek során távolról érkező emberek és áruk érintkezhettek a helyiekkel. Vay előterjesztése nyomán a Borsod megyei állandó bizottság Miskolcra vonatkozóan elrendelte, hogy a heti vásárok alkalmával az eladók a különböző típusú áruikat a város más és más utcáin értékesítsék. Így nem kellett a kis utcákba tömörülniük az ide látogatóknak. Augusztus folyamán azonban már országosan enyhítettek az elzárásokon, így a vásártartás kérdéskörében is. Vay közbenjárására jóváhagyták például a Gömör és Borsod vármegye közti kereskedést, illetve Vay az augusztusi országos Sámuel napi vásárt is engedélyezte Miskolcon. Igaz, azt csak a városon kívül lehetett megtartani. Az idegenek pedig akkor vehettek részt rajta, ha rendelkeztek a megfelelő igazolásokkal egészségügyi állapotukról. Vay a testvére parancsnoksága alatt felállított csapat segítségével gondoskodott a vásár katonai biztosításáról a közrend fenntartása érdekében.

A királyi biztoshoz rendszeresen érkeztek kérések a sóellátás ügyében is, mivel a sóhiány miatt több helyen mutatkoztak a lázadás szikrái. Szerencsére a miskolci sóház készletei megengedték, hogy a hiánnyal küszködő megyéket, városokat kisegítse.

Gyógykezelés

Bár a kolera természete, a megbetegedések pontos oka és terjedésének mechanizmusa ismeretlen volt az orvostudomány számára, bizonyos gyógykezelési eljárásokat − főorvosok, seborvosok és szakorvosok által javasoltakat − természetesen alkalmaztak a betegség leküzdésére. Elterjedt körükben a kámforos pálinka és a fokhagyma gyógyszerként történő felhasználása. Ugyancsak népszerű volt az ópium és a kámfor-víz keverék, amit rögtön hányás után ittak. Mindemellett a járvány közeledtének hírére − főleg bécsi − szélhámosok sokasága is megjelent az országban, és drága áron kínálták az általuk megbízhatónak és hatásosnak tartott (gyógy)szereket. 

Megjegyzendő, hogy a betegség elleni hatékony védekezést nagymértékben nehezítette az országos gyógyszerhiány. Vay Miklós Borsod és Heves vármegye gyógyszerszükségletének fedezése érdekében több alkalommal is az országos főorvoshoz fordult segítségért. A fennmaradt levelek és számlák alapján megállapíthatjuk, hogy bár a kért gyógyszereket általában betudták szerezni, de egy - egy ilyen kérés teljesítése – a gyógyszerszállítóknak biztosított szabad közlekedés mellett is − nyolc - kilenc napot vett igénybe.

Hathatósság szempontjából a legnagyobb reményeket kétségkívül a bizmutporokhoz fűzték. Csakhogy ennek túladagolásával országszerte katasztrófát okoztak. Az első magyarországi kolerajárvány orvostörténész kutatója, Bálint Nagy István találóan állapította meg:

„aki az első kolerajárvány alatt nem pusztult el a járványtól, belehalt a gyógyszerek mérgező adagaiba.”

Mint ismeretes e tényező nagyban hozzájárult a felvidéki parasztfelkelés kirobbanásához.

További problémát okozott a nagyfokú orvoshiány, illetve az ispotályok nem megfelelő állapota. Utóbbi miatt sokszor inkább eltitkolták, ha beteg volt a családban, vagy csak végső esetben vitték be őket ezen intézményekbe. Fáy András főszolgabíró Vayhoz írt levele arra is rávilágít, hogy az orvoshiány mellett, a praktizálók empátia hiánya is komoly gondot okozott. Mindezek miatt az orvosok és az általuk javasolt gyógymódok ellen is bizalmatlanokká váltak az emberek (sokszor a szereket durva módszerekkel – például ha vonakodtak bottal verték őket – kényszerítették a betegekre). Mindennek következtében a „sok okos tanácsadó miatt magasra emelkedett a megbetegedések száma”. 

kolera betegek a járványkórházban

Vay Miklós hivatali működésén túl, mint magánember, családjával együtt igyekezett segíteni a rászoruló beteg embereken. A járvány következtében Alsózsolca kb. 1000 lakosa közül, mintegy 60-an megbetegedtek. A királyi biztos édesanyja, Adelsheim Johanna az alsózsolcai családi kastélyukban ezidőben hatvan ágyas kórházat rendezett be. Azokat, akik jobban lettek, még 10 napig egy másik épületben ápolták, ahol a tápláló ételek és a pihenés által megerősödhettek. Ezáltal sikerült megakadályozniuk, hogy a kolerából felépültek ne essenek áldozatul az idegláznak. Összességében 14-en vesztették életüket e szükségkórházban.

Vay (barokk) kastély Alsózsolca

Vay kastély Alsózsolca

A bárónő a járványt követően egy korszerű kórház létrehozását kezdeményezte Miskolcon. Véleménye szerint:

„bár a kolera bizonyos körülmények között fertőző, mégsem olyan, mint más idegbetegség, vagy forróláz. Minden kordon vagy egyéb óvintézkedés fölösleges, mert semmit sem segít, s csak a kedélyeket izgatja fel. Alsóbb fekvésű vidékek, vagy nagyobb vízfelületek mentén levők jobban ki vannak téve a pusztító kórnak”

Anton Einsle: báró Vay Miklósné Adelsheim Johanna,  1837

Témánk szempontjából fontos kitérni Vay Miklós betegségére is, melyről édesanyjának egy szeptemberi levelében a következőket olvashatjuk:

„Augusztus 5-ikén – épen születésnapomon− kedves jó Miklós fiamat is megtámadta ez az iszonyu kór; a gyors orvosi segély azonban s – az én meggyőződésem szerint – rendithetetlen bátor természete megmentették őt, bár hivatalának fáradalmaitól nagyon ki volt merülve.”

A levéltári forrásokból tudjuk, hogy Vay az augusztus eleji látogatásait betegségre hivatkozva lemondta. Az augusztus 8-án, Reviczky kancellárnak küldött levelében ő is megemlítette, hogy az előző hetet „végig az ágyban és gyakorta magamon kívül töltöttem”, és még akkor, azaz a levélírás idején is gyengének érezte magát. A megyei jegyzőkönyvek, határozatok és a neki szóló jelentések alapján azt is tudhatjuk, hogy e napokban közvetlenül nem vett részt a gyűléseken, és a különböző helyszíni munkálatokat sem ellenőrizte személyesen. Közvetett úton azonban továbbra is aktívan követte az eseményeket. Erre példaként említhető az augusztus 8-ai Borsod megyei állandó bizottsági ülés, amelyen ugyan nem volt jelen, de augusztus 7-én továbbított számukra egy előterjesztést, amely tartalmazta az általa szükségesnek vélt tárgyalási pontokat.  Így valószínűleg inkább kisebb betegségről lehetett szó, vagy mint Andrássy György, ő is a „kolera első lépcsőjén” esett át. A gyors orvosi segítség és feltételezhetően szervezetének ellenálló képessége hozzájárult ahhoz, hogy a kór nem hatalmasodott el rajta, amit édesanyja levele is alátámaszt.

 A Vayhoz érkezett jelentések alapján megállapítható, hogy az erőfeszítések ellenére a nyomorral szembeni tehetetlenség jelent meg mind városi mind megyei szinten. Ami eredményt föl tudtak mutatni az inkább a szerencsének és a jó orvosi ösztönnek, mint a megalapozott ismereteknek volt köszönhető.

Az első magyarországi kolerajárvány ennek ellenére 1831 végére lecsillapodott. Azon vármegyékben, amelyek Vay Miklós felügyelete alá tartoztak, a járvány szeptember elejétől jelentős mértékben enyhült, ezért a Helytartótanács szeptember 9-én kiadott rendeletével felmentette őt királyi biztosi megbízatása alól. A hatáskörébe tartozó három megye közel 600. 000 fős lakosságából összesen 15.939 fő halt meg, mely számadat meglehetősen magasnak számít összehasonlítva a másik, tizenkilenc körzetével. Borsod megyében 130 helységben dúlt a kolerajárvány és több mint 3000-ren haltak meg. Ebben nagy szerepet játszott e megyék keleti, a fertőzött határszélekhez közeli fekvése is. Mindemellett az elzáró intézkedések nem kellő hatékonyságát is alátámasztják.

12. körzet: Borsod, Heves és Gömör vármegye 

Vay biztosi működésével ennek ellenére, a körülményeket figyelembe véve a lakosság elégedett volt. Ezt támasztja alá, hogy e megyék nemessége hálairataikban, hódoló fráziskészletük teljes kihasználásával mondtak köszönetet neki erőfeszítéseiért, hathatós közbenjárásaiért a felsőbb hatóságoknál. Borsod vármegye nemessége mindemellett külön köszönetét is kifejezte, amiért családjával Miskolcra költözött a hatékonyabb munkavégzés érdekében.